Ha ismerem a helyes utat, de mégsem érzek késztetést iránta, ha tudom, hogy mi a rossz út, de mégsem érzem, hogy távol akarok maradni tőle, akkor nem vagyok jógagyakorló. Egy jógagyakorló kifejlesztette az abhjásza szokásának gyakorlatát. Ez a Tatra szthitau jatnó'bhjászah. („E kettő, a gyakorlás és nem-ragaszkodás közül, az elme-mező stabilitására és nyugalmára való törekvést gyakorlásnak nevezzük.” Jóga-szútra I. 13.) Mi az abhjásza? Mi a gyakorlás? Erőfeszítés a nyugalomban.
Vettük ezt a szútrát az első fejezet tanulmányozásakor, de legtöbben nem voltatok itt.

Az abhjásza, „gyakorlás” szónak két jelentése van. Az egyik azt jelenti, hogy bármilyen állapotba érkezel, próbálj meg ott maradni. Nem csak fenntartod a gyakorlatot, de bármilyen mélyebb, magasabb, csendesebb állapotba érkezel, megpróbálsz ott maradni. Ezt nevezzük gyakorlásnak. Nem csak akkor, mikor leülsz meditálni, de minden más alkalommal is megpróbálod megragadni az állapotot, amiben vagy, és törekszel megmaradni benne. Ez az antar-mukhává válás gyakorlata, a befelé áramlás, a befelé áramló tudatosság jellemzője.

Ugyanennek a szútrának a másik jelentése, az abhjásza, a gyakorlás másik definíciója a csendességre, a nyugalomra, szthitire törekvés. Nyugalom, miközben beszélsz, miközben nézel, s még akkor is, amikor a karodat mozgatod. Az ászana felvétele közben megtapasztalni a nyugalmat. Az ászanában megtapasztalni a nyugalmat. Az ászanából kijövetelkor megtapasztalni a nyugalmat. Ez az abhjásza, ez a gyakorlás.

Sok emberrel találkozom, akik pudzsákat végeznek, 50 éve imádkoznak, 20-25 éve jóga ászanákat végeznek. A viksépa, a szétszórt, feldúlt, megállás nélkül járó elme öt kísérő jelensége közül az egyiket a szútrákban angam edzsajatva-nak, a ”végtagok mozgásának” nevezik. Abban a pillanatban, mihelyt megpróbálod megállítani a mozgást, feszültté válsz. Ezt a szútrát össze kell kapcsolni a pra-jatna-saithilja szútrával! A Jóga-szútra II. 47.-ben ez áll: Pra-jatna-saithiljánanta-szam-á-pattibhjám. (Az erőfeszítés ellazításával és a [tudatosságnak] a végtelennel vagy a végtelenséggel való egyesülése révén [a testtartás tökéletessé, szilárddá és kényelmessé lesz].) A próbálkozás, hogy ott maradj, az erőfeszítés, hogy ott maradj, az erőfeszítés, hogy nyugodtan maradj — milyen erőfeszítésről van szó?  Pra-jatna-saithilja, amelyben lazítás van.  Egy ellazult erőfeszítés, nem feszült, nem aggódó erőfeszítés.

Az emberek elsiklanak  a jóga ezen finomságai mellett. Mindenki haladó gyakorlatokat akar! Pedig ez a haladó gyakorlat. Ez az, amely segít befelé haladni, amely segít előre jutnod a nyugalomban. Ez az, amely segít megtapasztalnod a legmélyebb részedet úgy, hogy ebben a tapasztalatban maradhass akkor is, amikor világi kötelességeidet végzed.

Miközben folyamatosan gyakoroljuk az éberséget, illetve bizonyos időszakokban speciális gyakorlatokat is végzünk kizárólag relaxáció céljából, ez az ellazultság, relaxáció lassan kifejlődik. Éber tudatosság állandóan, és bizonyos gyakorlatok relaxáció céljából! Annak az ellazulásnak a sziddhije, bevégzettsége, amelyet a savászanában végzett relaxációs gyakorlatok révén ért el valaki, akkor tekinthető teljesnek, amikor az ellazultság állapota ugyanúgy megmarad akkor is, amikor nem savászanában fekszel, hanem egyéb tevékenységgel vagy elfoglalva.

Tudom, hogy a második fejezet 28-ik szútrájától kellene tanítanom, de megvan az a rossz szokásom, hogy ránézek a hallgatóságra, s elfelejtem a témát. Csak arra emlékszem, amire szükségetek van. Kérlek, értsétek meg az antar-mukhává válás alapelvét. Amikor nem csukott szemmel ülsz, akkor maradj antar-mukha. Engedd, hogy ez a szó belevésődjön az elmédbe. „Antar-mukha vagyok-e, vagy a szélfútta levélhez hasonlóan a külvilág erői állandó mozgásban tartanak ?”