Himalájai Jóga Tradíció

Ismerd a halált, hogy megismerd az életet

A halál nem az élet vége, hanem csupán egy szünet egy folyamatosan áramló történetben.

A Katha Upanishadban Yama arra tanította Nachiketát, hogy az élet megismeréséhez  a halál megismerése szükséges, míg a halál megismeréséhez az életé. Nachiketa megtanulta, hogy a halál nem az élet vége, hanem csupán egy szünet a folyamatosan áramló történetben. A halál csupán egy állomás, mint a new yorki Grand Central Station: egy hely ahol az ember az egyik vonatról leszáll majd egy másikra átszáll.
Mindez az élet és halál jelentésének lekicsinylése nélkül. Az életvitel, vagyis a vonat mellyel megtesszük az utat a Grand Centrálig, meghatározza az elme állapotot és a felkészültséget az utunk következő átmenetéig. Választhatunk egy rendetlen, hanyag vonatot, vagy egy rendes tisztát. Választhatunk mindenféle látványossággal és szórakozással felszereltet: táncos lányokkal, video játékokkal és gazdagsággal, hírnévvel kecsegtetőt. Nehéz dolgunk lenne ezt a vonatot elhagyni, amikor már annak szórakoztatásán és érzéki örömein csüngünk. Opcióként választhatunk egy olyan vonatot is, melyen utazva megtanulunk a természet látványában gyönyörködni, így amikor el kell hagynunk a Grand Centrált, azt már könnyedén, örömmel tesszük.

Nachiketa a példa arra, aki a jó vonatot választotta. Csak a tudás vonata volt az övé. Más nem keltette fel az érdeklődését. A hosszú élet, a gazdagság, az ellentétes nem és a gyermekek mind elhalványultak a valóság, az élet és a halál titkainak megismerésének vágya mellett. Nachiketa csak ezeket a titkokat szerette volna magáénak tudni.
Az Upanishadok központi témája az Atman örök természete, mely legbelül lakozik. Ez a halál rejtélyének titka és az élet megértéséhez a kulcs: Isten mindent áthat, Isten az Atman, mely életrekelti lelkünket, életünk életét. Az Atman végtelen, változtathatatlan és így mentes a haláltól. Csak az elmúló képes meghalni, és arra szolgálni, hogy felfedezzük az elmúlni nem tudót. A test hal meg, a ruha mely a léleknek burkot ad a világi látogatása idejére. A belső Self változatlan marad. Mivel örök, meghalni képtelen.

Ahogy a Bhagavad Gita mondja: “Ő nem megnyilvánult, nem tárgya a gondolatnak és úgy tartják, hogy meg nem rontható, éppen ezért az Ő tudása által már nem szomorkodsz más után.”

Szomorú elveszíteni azt ami fontos nekünk az életben. Szomorú az, amikor egy szerettünk meghal. A veszteség okozta bánat helyénvaló, azonban nem tartható hosszan. A túlzott gyász egészségtelen. A bánat nem szabad,hogy felemésszen egy embert, hiszen a veszteség és halál elkerülhetetlenek.
Ezért is szab néhány kultúra és vallási rendszer időkorlátot a gyásznak. Például a gyakorló zsidó hitűek a gyász különböző fokain mennek keresztül. Szerettük temetése után a közvetlen család 7 napon át gyászol. Ezen idő alatt nem hagyják el a házat csakis sürgős esetben, nem borotválkoznak vagy vágják le a hajukat és nem öltenek új ruhát. Nem ülhetnek székre és még cipőt sem hordhatnak. A bánatuk koncentrálódik, a gyászuk pedig fókuszálódik. Ezt egy kevésbé intenzív huszonhárom napos gyász periódus követi. Egyes zsidók 11 hónapon át gyászolnak.