(A Svara Jóga / Légzés hangsúlyozásával)

Az első kosháról szóló cikket itt találod.

A Pranamaja kosha a második burok, vagy a ’csomagolópapír’ alatti első réteg, mely beborítja létünk esszenciáját, a Szelfet.

A Pránának, ahogy azt tudjuk, két jelentése van: Levegő és…Prána. Mit jelent ez utóbbi? Pra- (egység), na (energia); a prána a végtelen térből jövő energia első egysége, egy kozmikus energia, ami öt formában jelenik meg (udána, prána, szamána, apána és vjána) – tehát prána, mint LEVEGŐ csak egy ezek közül. Az emberi testet ugyanaz a Prána tartja fenn, mint az univerzum többi részét.  

A Prána nem csak a levegő (oxigén és egyéb gázok) áramlását jelenti a szervezetben, hanem az életerőét is.
Az ételben, a vízben van prána (bár a vízben talán nincs is… hiszen manapság már mindenféle kemikáliákkal ’tisztítják’… vagy annyira szennyezett, hogy nem is marad benne prána).

A pranajama kosha sok tradícióban a második csakrához kötődik, ami a víz energia anyagcseréjéhez kapcsolható. Víz energia. Hogy jön az ide? A megértésnek sok rétege rejlik ebben. 

1.    Az oxigén (levegő) anyagcseréje a testben lehetetlen a víz jelenléte nélkül; ezért nedvesek például az orrjárataink is.
2.    A levegő és víz sokban hasonlítanak. A levegő a mozgást, a víz az áramlást (egy irányba történő mozgás!) jelképezi. Mindkettő színtelen, tiszta, áttetsző.
3.    Mindkettő hordozza az élő szervezet fenntartásához szükséges életerőt, a pránát.

A pránikus energia megtalálható negatív ionokban, oxigénben (a víz fő összetevőjében), ózonban, a nap sugaraiban, stb. Valahogy a levegő és a prána (és nagyobb perspektívából a víz) az ember számára mindig együtt létezik. Egyik nélkül sincs élet.

A levegő és víz, mint az életenergia közvetítőinek megértésébe való újabb bepillantás annak felidézéséből ered, hogy az Elemek valójában energiamezők. Máshol már beszéltünk az összetettségről, amely abból a tényből ered, hogy mindegyik elem tartalmazza az összes többi elemet, egyre finomabb és finomabb síkokon.
Például: egy isteni látomásban...mondjuk egy Jézus látomásban – létezik a jelenésnek a formája, ezért jelen van a föld elem – annak ellenére, hogy maga a forma éterikus/finom, a téma pedig isteni odaadáshoz tartozó (tűz).

Ugyanígy a víz durva formája a nedvességben kézzelfogható.
Hasonlóképpen a tüzet az égő, átalakító lángnak ismerjük; egyik finomabb dimenziója a „Tűz Tere” – a fény – amely ugyanúgy átalakító jellegű, immár azonban a finomságnak egy másik szintjén.
A levegő a maga durva formájában az, amit be- és kilélegzünk, egy finomabb síkon azonban létezik a „levegő Tüze”, amit intellektusnak, buddhinak, a megkülönböztetés képességének, stb. hívunk. Ez (a levegő) nem a durva, hanem a mentális síkon mozog.
A Tér durva formája az akasa (a közöttünk lévő tér), a finomabb szinte, azonban a „Tér Tere a tudat – a csidakasa. És így játszódik mindez tovább, a végtelenségig.
(Energia)mezőkként az elemek mind rendelkeznek finomabb verziókkal…

Mivel mezők, ezért minden elem rendelkezik finomabb verziókkal, számos dimenzióval és még finomabb verziókkal, megfelelőkkel. Ha mindezt a kosháinkra vetítjük. a második kosha, a pranamaja kosha az az energiamező, amely a testet életerővel látja el (mindegy, milyen formában), bármely elemet is használjon ehhez a durva szinten; majd maga mögött hagyja a formát, amint a tiszta prána belép lényed mindegy egyes pórusába és sejtjébe. Ezt az aktust (a belépést) annak az igen összetett csatornarendszernek a segítségével tudja megtenni, amit nádikként vagy meridiánokként ismerünk. Amikor arról beszélünk, hogy megérezzük ezeket, vagy ezekkel dolgozunk (mint amilyen az akupunktúra/shiatsu/pránagyógyítás/stb.), valójában arról beszélünk, hogy megérezzük a pranamaja koshában lévő különböző folyamokat/csatornákat és ezekkel dolgozunk. Bár ezek a csatornák finomnak tűnnek számunkra, valójában még elég durvák, elég durvák ahhoz, hogy az érzékeinkkel észlelhessük őket.
A prána elsődleges és legfontosabb szállítója a Levegő. Ételről, vízről, napfényről akár le is mondhatunk, de levegőre akkor is szükség van a létezéshez… egyesek képesek csak ezen élni. A brethariánusok (’prána evők’) megtanulták, hogyan nyerjék ki a testük számára szükséges prána energiát a belélegzett levegőből. (Ha erről még szívesen olvasnál, akkor a következő angol irodalmakat ajánlom: Shivananda buried Yoga; Manmoyananda)