"Szvámídzsi összes leckéje és szemináriuma közül, egyik sem volt oly nagy hatással rám, mint a jóga-szútra előadások. Sosem fogom elfelejteni azt az izgalmat és csillapíthatatlan szomjúságot a tudásszerzésre, melyet ez a kurzus váltott ki belőlem. Szvámídzsi a kifogástalan professzor szerepét játszotta, mindig szemüvegben, tollakkal és jegyzetekkel a kezében érkezett az órákra. Megszidott minket fajankóságunkért, ha nem tudtunk intelligens kérdéseket feltenni vagy kreatív választ adni, látszólag kifogyhatatlan talányaira. Oly szeretettel, tűzzel és lelkesedéssel adta át a tananyagot, hogy úgy éreztük, az univerzum minden titka és misztériuma feltárult előttünk, és ami eddig lehetetlennek tűnt, hirtelen valósággá vált.
Ugyan ezt az izgatottságot éreztem, mikor lehetőséget kaptam az elhangzott jóga-szútra előadások könyvé való szerkesztésében. Mialatt a szövegekkel foglalkoztam, észrevettem, Szvámídzsi mindig is a jóga-szútrákat tanította, valamint ezek mindennapi alkalmazását életünkben. Ezzel a könyvvel: Szamádhi - A Bölcsesség legfelsőbb szintje, megpróbáljuk átadni mindazt a felbecsülhetetlen értéket, melynek birtokában és alkalmazásával megédesíthetjük az előttünk álló éveket."
/Barbara Bova bevezetőjéből/
Kiadja a Danvantara Kiadó, 2009
Könyvesbolti ára: 2490,-
A könyv megvásárolható az Egyesületünknél vagy online megrendelés esetén az ára: 1800,-
JELENLEG NINCS KÉSZLETEN!


